Még egy kis ideig álldogáltunk az udvaron,egymást ölelve,én könnyes szemmel,ő pedig egy hatalmas mosollyal.
-Hogy kerültél ide Kanadából?-kérdeztem tőle,amikor beértünk a házba.
-Hát,az hosszú történet!-mondta nevetve.
-Hallgatom!-húztam fel a kanapén a lábam.
-Anyukám ismeri a tiéd,így megszereztem a címed,és lefoglaltam a jegyet idefelé,és egyenlőre még azt sem tudom,hogy meddig maradok vagy...
-Ameddig csak akarod. Úgyis csak bekettyóznék egyedül ebben a nagy házban!-szakítottam félbe.
-Köszönöm!-nevetett fel ismét.
-Kérsz inni,vagy ilyesmi?-álltam fel mellőle.
-Hű,lehet egy kávé jó lenne!-mosolyodott el kedvesen.
-Hozom!-indultam el a konyhába.
Mikor visszatértem a falon lévő családi fotóimat tanulmányozva pillantottam meg őt.
-Ők a testvéreid?-bökött rá az egyik egészen pici kori fotómra.
-Igen.-mosolyodtam el és letettem a dohányzóasztalra a csészét,s melléléptem és átöleltem hátulról.
-Boldog szülinapot!-motyogtam a vállába.
-Köszönöm!
-Tudod mit nem értek?-léptem mellé.
-Nem,mit?
-Hogy miért én kaptam ilyen nagyszerű ajándékot,amikor te vagy az ünnepelt?!
-Mert nekem te és az igened volt az ajándék!-fordított maga felé,majd az enyémnek támasztotta a homlokát. Az ajkai egyik pillanatról a másikra egyre közelebb kerültek az enyémhez,a pulzusom egyre jobban szökött fel az égbe. És igen,megtörtént amire mindig is vágytam. Megcsókolt.
Miután ajkaink elváltak egymástól,lehajtottam a fültől-fülig elpirult fejem. Valamiért sokkal érdekesebbnek találtam a padlót abban a pillanatban. Hosszú ujjaival az állam alá nyúlt,s felemelte a fejem,ezzel kényszerítve arra,hogy a szemébe nézzek.
-Baj? Még túl korai volt?-nézett rám kétségbeesetten.
-Nem,dehogy! Egy pillanat!-hadartam és felrohantam a szobámba és vadul kutatni kezdtem az éjjeliszekrényem fiókjában egy kép után,amit még "régebben" csináltam Jeydonról. Ami igazából csak egy kinyomtatott screenshot (képernyőfotó),de azóta is féltve őrzöm.
Visszarohantam a képpel hozzá,és az arcába nyomtam azt.
-Meg cuki!-pusziltam meg az arcát.
